tegnapi SAP program alatt elhangzott egy kijelentés S.Gergely szájából:
"Mégis, ki a faszom az a Franz Ferdinand?!"
http://franzferdinand.co.hu/
Nos, a wikipédia segítségével pár paramétert osztanék meg a skót zenekarral kapcsolatban:
A Franz Ferdinand egy rockegyüttes, amit 2001-ben alapított két jó barát, Alex Kapranos és Bob Hardy a skóciai Glasgowban.
A csapat később kiegészült Paul Thomsonnal és Nick McCarthyval, így megalkotva a Franz Ferdinand végső felállását. A zenekart Habsburg-Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg után nevezték el.
Nick és Alex Jo és Celia Hempton lakásában találkoztak először, ahol is Nick eltulajdonította Alex vodkáját, amiért a két tag egymásnak esett. A dulakodás közben Alex megkérdezte Nick-től, hogy tud-e dobolni, mire ő igenleges választ adott annak ellenére, hogy nem tudott. Ezután megbeszélték, hogy Nick South Sidei lakásán fognak próbálni.
A próbák alatt természetesen fény derült Nick igen csak hiányos dobtudására, de a formáció megmaradt, mert Alex és Nick remekül együtt tudtak működni a dalszerzésben.
Paul sokáig a legjobb dobos hírében állt Glasgow-ban, de a 808-as dobgép megjelenése után, hírneve igen nagy mértékben megcsappant. Ő Nick által került a zenekarba, kezdetben mint gitáros. Egyszer helyet cserélt Nickkel és a dobok mögé ült, és végül ott is maradt, azzal a feltétellel, hogy továbbra is énekelhet, és nem takarják el a dobokkal és többi felszereléssel.
Jelenleg 3 albumuk van:
Franz Ferdinand - 2003
You could have is so much better - 2005
Tonight - 2006
Az új lemezről „Lucid Dreams” című szám szerepel egy EA sport játékban, a Madden NFL 09-ben.
Díjak (award :))
Évszám | Díj neve | Kategória |
---|---|---|
2004 | Mercury Prize | Mercury Prize |
NME Awards | Philip Hall Radar díj | |
MTV Awards | Áttörő videó díj | |
Q Awards | Legjobb videó (Take Me Out) | |
2005 | BRIT Awards | Legjobb együttes |
BRIT Awards | Legjobb Brit rock zenekar | |
NME Awards | Legjobb zeneszám (Take Me Out) | |
NME Awards | Legjobb album (Franz Ferdinand) | |
2006 | NME Awards | Legjobb élőzenekar |
Szal annyira nem noname buli, nekem bejön a zenéjük.
2005ben és 2006ban voltak a Szigeten fellépni, és most 2009-re a Voltra jönnek.
és íme:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
solymi 2009.04.18. 18:31:12